Aki szeret mediterrán zegzugos utcák között bóklászni, annak jó hely Szentendre, legfőképpen a kis macskaköves utcácskái.  A tengerparti városokra emlékeztető hangulat nem véletlen:  a nagyszámú szerb és dalmát bevándorlás nyomait ma is őrzi a város. Igaz, nem a tenger, hanem a Duna mentén telepedtek le,  a macskaköves utcák, a szűk sikátorok  mégis megidézik a déli kisvárosok hangulatát.

Duna korzó
Kihagyhatatlan, hiszen a korzón végigsétálva csodás dunai panoráma tárul a látogató elé minden évszakban. Itt található meg a legtöbb étterem, cukrászda, fagyizó, amely nyáron nyitott, télen pedig zárt terasszal várja vendégeit. A fesztiválok nagyrészét is itt tartják, sőt, a város különleges programokkal színesíti meg a hétvégeket. (Aktuális programokról a facebook oldalunkon tájékozódhat).

Fő tér
Szentendre “szíve” kétségtelenül a Fő tér. Varázslatos hangulattal rendelkezik. A hagyományos vendéglők kockás terítős teraszai, a színes lampionok igazán romantikus hellyé varázsolják az egész teret. Mindig nyüzsög az élet, a “Keresztnél” a padkán ülő fagyizó gyerekekkel igazi nyaralós feelinget teremt. A “Pestiskeresztet” anno a város gazdag szerb kereskedői állították hálából, mert a pestis elkerülte a várost.

Templomdomb
Kultikus hely a városban, hiszen innen csodás panoráma tárul elénk a vörös cseréptetős házakra, és a Dunára. Az ide látogatónak mindenképpen megéri belépni a templomba is.

Skanzen
A szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum a Sztaravoda-patak völgyében fekszik. Itt 46 hektáros területen kerülnek bemutatásra a magyar nyelvterület építészeti, gazdasági- és lakáskultúráját. Megtekinthetők a 18-19. századi áttelepített építményeket és tárgyakat. Gyerekes családoknak kifejezetten ajánlott, hiszen egy élménymúzeumról beszélünk, ahol a gyermekek kipróbálhatják a régi mesterségeket. A Skanzent 1972-ben alapították, Európában egyedülálló módon, ez volt az elsőszabadtéri néprajzi múzeum. A 46 hektáros területen település-néprajzi szempontokat szem előtt tartva alakították ki a tájegységeket.

Belépők és árak

  • Felnőtt (26-62 év között): 2000 Ft
  • Ifjúsági (6-26 év között): 1000 Ft
  • Nyugdíjas (62-70 év között): 1000 Ft
  • Családi felnőtt: 1800 Ft
  • Családi gyerek: 800 Ft

Megközelítés

  • Cím: 2000 Szentendre, Sztaravodai út 75.

MűvészetMalom
A 19. században épült épület annak idején fűszermalomként funkcionált. Ma már a 20. századi modern és kortárs művészek bemutatóhelyeként funkcionál. Az időszakos kiállításokról a MűvészetMalom honlapján tájékozódhat.

Ferenczy Múzeum
a XVIII. századi Pajor-kúriában kapott helyet a Ferenczy Károly nevét viselő múzeum. Időszaki kiállításokat tekinthetnek meg, amik leginkább a kortárs- és a szentendrei kötődésű művészek alkotásaiból áll.

Kmetty Múzeum
A kubizmus hazai megismertetőjeként tartjuk számon Kmetty Jánost. Életútját és alkotásait 1981-től egy állandó kiállítás keretein belül tekinthetik megy a Szentendrére látogatók.

Czóbel Múzeum
Czóbel Béla életútját és munkásságát bemutató állandó kiállítás, amely mára már különösen nagy számú, 1200 grafikából álló gyűjtemény.

Tömegközlekedési múzeum
A Városi Tömegközlekedési Múzeumot 1992-ben alapították. Ha érdekelnek a régi járművek és szeretnéd megismerni, hogy a történelem során hogyan alakult a közlekedés a városokban és a vidéken, akkor ezt a múzeumot mindenképpen ejtsd útba!

A múzeum öt kiállítótérrel, szabadtéri kiállító területtel, és több mint 60 felújított járművel várja az odalátogatókat.

Nyitvatartás

  • Szezon: 2020. július 1.-október 31.
  • Nyitvatartás: kedd-vasárnap 10:00 – 17:00

Belépők és árak

  • Felnőtt: 350 Ft
  • Diák és nyugdíjas: 280 Ft

Elérhetőség

  • Cím: 2000 Szentendre, Dózsa György út 3

 

Kovács Margit Kerámiamúzeum
A tárlat a Kovács Margint Kossuth-díjas kerámiaművész életútját és munkáját tárja elénk. Nem csak az alkotások , hanem 3D vetítés is helyet kapott az épületben, valamint különlegességként a vakok és gyengénlátoknak olyan speciális részt alakítottak ki, amelyet tapogatással tudnak érzékelni.

Nyitvatartás

  • Hétfő – vasárnap, minden nap: 10:00-18:00

Belépők és árak

  • Felnőtt árak: 1400 Ft
  • 26 év alatti és nyugdíjas árak: 700 Ft

Megközelítés

  • Cím: 2000 Szentendre, Vastagh György u. 1.

Belgrád Székesegyház
A legdíszesebb templom Szentendrén, de nem a legnagyobb. A püspöki székesegyházat Nagyboldogasszony tiszteletére építették a Belgrádból érkező szerbek leszármazottai. A templom a Szerb Ortodox Püspökség és a Szerb Egyházi múzeum kertjében áll. Vujucsics Tihamér zeneszerző a templomkertben nyugszik. A Belgrád Székesegyház a török időkben idemenekülő rengeteg görög, szerb és bosnyák letelepedő emlékét őrzi. A főtértől nem messze található barokk templom a magyarországi szerb ortodox egyház püspöki széktemploma. A torony 48 méteres magasságával kiemelkedik a szentendrei lapos kereskedőházak közül, azonban még így sem ez a legmagasabb a városban, viszont a legdíszesebb.

Nyitvatartás

Az egyhajós templom kapui pénteken, szombaton és vasárnap vannak nyitva, 10 és 17 óra között. Ilyenkor érdemes érkezned, ha belülről is szeretnéd megnézni a szentélyt, a hársfából készült szószéket és az aranyozott püspöki trónt.

  • Péntek, szombat, vasárnap: 10:00 – 17:00

Belépők és árak

A templom és a mellette található egyháztörténeti múzeum csak belépővel látogatható.

  • Felnőtt: 600 Ft
  • Kedvezményes: 300 Ft

Megközelítés

  • Cím: 2000 Szentendre, Alkotmány u. 5.

Blagovesztenszka Templom
A város Fő terén álló templomot eredetileg 1690-ben a Brankovics dinasztia szentjeinek földi maradványait a törökök elöl Szentendrére menekítő szerémségi szerzetesek emelték. A mai templom ennek a fatemplomnak a helyén épült 1752-ben Mayerhoffer András tervei alapján. A város egyik jelképének számító templom védőszentje Gyümölcsoltó Boldogasszony. A templom északi oldalával összeépülve áll az 1797-ben épült egykori szerb ortodox iskola kora klasszicista épülete, melyet 2010-ben kapott vissza a Szerb Ortodox Egyház a magyar államtól.

Szamos Marcipán múzeum

Ha szereted az édességet, vagy gyerekekkel érkeztek, akkor szinte kihagyhatatlan program a Szamos Marcipán Múzeum. A kávézó cukrászdában működő kicsi marcipán múzeum reggel 9 – és este 7 óra között várja az édességre éhezőket.

Nyitvatartás

  • Minden nap, 09:00 – 19:00

Megközelítés

  • Cím: Szentendre, Dumtsa Jenő u. 14, 2000

Ha bármilyen további kérdése van a szálással, vagy a programokkal, írjonk vagy hívjon bennünket bizalommal!